HTML

illene hallani

Amiket már jó rég meg kellett volna hallgatni, mielőtt kinyitjuk a szánkat popzenével kapcsolatban.

Friss topikok

  • David a barátságos. ^.^: Vúú imádom énis <33 (2010.07.24. 12:19) Tiger Trap: Tiger Trap
  • VulcanDeathGrip: Értem amit mondasz, de még arra sem tudom rendesen elhúzni a számat, hogy Ice Cube két b-film közö... (2010.05.03. 00:39) NWA: Straight Outta Compton
  • VulcanDeathGrip: kőkemény cucc, minden hangja arcon vágott 99 telén, bár engem kicsit lehúz. Az Incesticide az igaz... (2010.05.03. 00:29) Nirvana: Bleach
  • söcsö: És lehet, hogy hülyeség, de én az Androgynousban egy kis Bruce Springsteent is hallok. :) (2009.09.06. 14:56) Replacements - Let It Be
  • söcsö: bocsánat az Hassle (2009.06.24. 09:49) Sebadoh: III

Terry Riley: A Rainbow In Curved Air

2008.11.11. 17:46 bakfitty

Mielőtt nekiálltam volta Terry Riley albumának, vagyis talán jobb szó az, hogy kompozíciójának, azon filóztam, hogy hol van az a határ, amikor egy szám túl hosszú és hogy egy szám nem lehet elég hosszú. Aztán rájöttem, hogy popzenében totálisan irreleváns a kérdés, ott 3 percre kell tervezni, úgyhogy a hosszú, epikus messze tíz percen felüli szerzemények csak és kizárólag két műfajban élhetnek meg: az elektronikában és a progrockban. Az elsőben biztos vagyok, mert az 1967-es Rainbow In Curved Air két részéből az egyik 19, a másik 22 perc. A második műfajban csak akkor leszek biztos, ha nekigyűrközöm a King Crimson lemeznek.

Terry Riley az akkoriban még mindenképpen kísérletinek számító elektronika úttörője volt az In C-vel és ezzel az albummal. Az album meghatározás persze egyrészt totális túlzás, másrészt meg ebben a kontextusban értelmezhetlen: két nagyobb blokknyi, ismétlődő, minimális elektronika, szintetizátorokon, érezhetően néhány tételre bontva, de masszív egységet alkotva. Magyarországon könnyű az ilyet összefoglalni: ez a Delta-zene. Nem, nem pont az, mert az a Songs Of The Second Moon, meg különben is, aki már látta a Delta hótaposós-atombombás montázsát, az tudja, hogy a főcímzenéje rideg ugyan, de vannak benne olyan dallamok, amiket lehet dúdolni, mégha úgy is fogunk hangozni tőle, mint egy kipufogó.

És mivel minimálzenéről van szó, a legjobb értelemben persze, vagy nagyon sokat lehet írni a Rainbow...-ról - értekezéseket, esszéket a kultúrális hatásáról, mérföldkő-létéről - vagy pedig keveset. Én a keveset választom, mert ez az album jó, sőt, a címadó "dal" még zseniális is - a második túl prominensen tartalmaz organikus hangszert, hogy átütő legyen -, de leginkább tényleg Petri-csészés montázsokat és géntechnológiás ábrákat tudok rá elképzelni. Egyértelmű a hatása, elég csak a kellemes Arp-ra gondolni vagy a tényleg fenomenális Shogun Kunitokira, amik közül mindkettő úgy hangzik, mintha egy Terry Riley remix lenne, de az biztos, hogy agymosásnak fogom csak legközelebb feltenni, egy jó beszélgetés mellé soha. Még a végén nagyon odafigyelnénk rá.

01. A Rainbow In Curved Air

02. Poppy Nogood And The Phantom Band

Szólj hozzá!

Címkék: elektronika kísérleti terry riley a rainbow in curved air

A bejegyzés trackback címe:

https://illenehallani.blog.hu/api/trackback/id/tr51763765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása