Johnny Rotten ominózus pólója óta az általános közfelfogás szerint egy igazi sznob kultúrember cikinek tartja a Pink Floydot. A Piper At The Gates Of Dawn persze rendben van, mert ott még lehet hivatkozni Syd Barrettre, amint azonban egy skizofrén drogossal kevesebb lett a zenekarban, onnantól menthetetlenül is cikivé vált a dolog. Az indokok többsége persze valószínűleg megalapozott (igen, én is láttam a Wallt), így én sem nagyon forszíroztam az ismerkedést a zenekarral, de most valamiért előtúrtam a Dark Side of the Moont, amit régebben hallottam már és emlékeim szerint tetszett is, de gondoltam majd most végleg ítéletet mondok.
Akkor gyorsan le is szögezném: a Dark Side of the Moon kurva jó. Tényleg. Az olyannyira rettegett prog-rock klisék, mint iszonyatos hangszerszólókkal negyedórásra duzzasztott számok, magamutogató technikai trükközés és élvezhetetlen dalok, itt szinte egyáltalán nincsenek jelen. Oké, a Money második fele egy emberes gitárszóló, de a Money meg van olyan jó szám, hogy akár egy csemballófutamot is elbírjon. Egyébként meg az egész album 42 perc hosszú, szóval csak kevesebb mint 10 perccel hosszabb, mint az év (1973) másik kulcslemeze, a Raw Power és ez az egyik fő erénye: eléggé koncentrált ahhoz, hogy az ember ne csak az experimentális(nak szánt) vartyogásokra emlékezzen, hanem az olyan nagyszerű dalokra is, mint mondjuk a Time.
Az A oldal mondhatni tökéletes, egyszerűen nem lehet belekötni. Vannak rajta pszichedelikus popdalok (Breathe In The Air, Time), kísérletezés (On The Run), meg a Great Gig In The Sky, ami olyan, mint egy zseniális ambient-trip hop szám 20 évvel későbbről, csak annál sokkal jobb.
A B oldal már nem sikerült ilyen jóra, különösen az édeskés Us and Them csípte a szemem a szaxofonjával, meg a hozzá kapcsolódó Any Colour You Like, ami viszont tényleg egy három és fél perces gitárszóló. A Dark Side of the Moon azonban ezzel együtt is egy zseniális lemez, a hippik és punkok közötti időszak egyik legjobbja.
Egyébként meghallgattam a szintén ’73-as Selling England by The Pounodot is – na, a Genesis még mindig ciki.
01. Speak To Me
02. Breathe
03. On The Run
04. Time
05. The Great Gig In The Sky
06. Money
07. Us And Them
08. Any Colour You Like
09. Brain Damage
10. Eclipse
